Hírek

22 már
Közös gondolkodás a vízügy területén
A települési és területi integrált vízgazdálkodás fejlesztési lehetőségeiről, a csökkenő talajvízvízkészletek rehabilitációjáról és pótlásáról, valamint az öntözéses mezőgazdaság helyzetéről volt szó a Debreceni Egyetem MÉK Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete által szervezett országos konferencián. A víz világnapjához kapcsolódó csütörtöki rendezvényen a Debreceni Egyetem és a szakmai szervezetek közös állásfoglalás kidolgozását kezdték meg.
21 már
Amiről a talajszelvények mesélnek
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az AKIT Nyíregyházi Kutatóintézete is csatlakozott a Magyar Talajtani Társaság A talaj élete – amit egy szelvény el tud mondani magáról elnevezésű országos figyelemfelkeltő akciójához. A kampánynap célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a termőtalajok állapotára és pusztulásának komplex, a lakosságot érintő hatásaira.
11 már
Bővülő nemzetközi agrárkapcsolatok
Az agrártudományi képzések területén kötött megállapodást a Debreceni Egyetem és a Mansoura Egyetem. A szerződést Mohamed Ayman Ashour egyiptomi felsőoktatásért és tudományos kutatásokért felelős miniszter, valamint Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter jelenlétében írta alá Harsányi Endre rektorhelyettes Kairóban.
05 már
Állategészségügyi kutatások az agrárkaron
A szarvasmarhákat érintő hypocalcaemia, ellési bénulás diagnosztizálására és kezelésére dolgoznak ki új módszert és terápiás eljárást a Debreceni Egyetem szakemberei. A négyéves kutatási program keretében a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar munkatársai a betegség megelőzését is szolgáló postbiotikum kifejlesztését tervezik.
29 feb
Akadémiai elismerés az egyetem fiatal kutatóinak
A Debreceni Egyetem három fiatal kutatója kapta meg az MTA Akadémiai Ifjúsági Díját. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar két szakembere, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar fiatal tudósa Kollár László Pétertől, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától vehette át az elismerést Budapesten.
28 feb
Madárgyűrűzés az Egyetem téren
Csaknem hetven madár kapott egyedi azonosítót a Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán kedden. Szén-, kék- és fenyvescinegéket, csuszkákat és zöldikéket, valamint csízeket jelöltek meg a szakemberek az idei, immár tizenegyedik alkalommal megrendezett egyetemi madárgyűrűzésen.
21 feb
Hallgatók bevonása a növényvédelembe
Tovább bővíti kapcsolatát a Debreceni Egyetem agrárkara és a Nagyerdei Kultúrpark. A két intézmény a természet- és a növényvédelem oktatása és kutatása területén is együtt kíván működni. Az erről szóló megállapodást a Biológiai növényvédelem aktuális kérdései, lehetőségei elnevezésű szakmai napon írták alá szerdán a Debreceni Állat- és Növénykertben.
15 feb
Kezelhető a stressz a mezőgazdaságban
A növénytermesztőket, az állattenyésztőket és a gazdákat egyaránt érintő stresszről és annak kezelési, megoldási módjairól esett szó a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán csütörtökön. A konferencián három szekcióban összesen 36 előadás hangzott el.
07 feb
Új módszer az aszály előrejelzésére
A mezőgazdasági és hidrológiai aszálytrendek megfigyelésén, valamint monitorozó és előrejelző rendszer kidolgozásán dolgoznak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság kutatói. Az eredmények segíthetik a hatékony aszálycsökkentési tervek kidolgozását. A kutatás részleteit a Computers and Electronics in Agriculture című neves tudományos folyóiratban publikálták.
02 feb
Debreceni agrárképzés - tradíció és innováció
Az ökológiai gazdálkodástól a precíziós mezőgazdaságig, az állattenyésztéstől az élelmiszeriparig – a 155 éves debreceni agrárfelsőoktatás a XXI. századi agrárium kihívásainak megfelelő szakembereket képez hazánk egyik legjobb kísérleti és technikai háttérének támogatásával. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara 8 alap- és 8 mesterszakra, valamint osztatlan agrármérnök képzésre várja a leendő hallgatókat a 20

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.